+36 1 322 0032 | BELÉPÉS
travelorigo.com

Velencei hírességek

Szent Márk

Szent MárkEvangelista, Béda szerint Áron főpap nemzetségéből származott és Cirenalka tartományban született. Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt.

Anyjának háza gyakran volt az ókeresztények összejövetelének helye, sokak szerint ott lehetett az Utolsó Vacsora. Márk, zsidó nevén, János találkozott Péterrel, Pállal majd segítőjük is lett. Az elsők között megkeresztelkedett, ekkor kapta a Márk, görög nevet.

Elkísérte az apostolokat Antiochiába, Ciprusra, Rómába, valószínűleg jelen volt Pál vértanúságánál. Péter állt legközelebb hozzá, s mikor megöregedett, Szent Péter jóváhagyásával írta meg Szent Péter elbeszélése alapján az evangéliumot latin nyelven a rómaiak számára. Éppen ezért lehet megfigyelni, hogy bár az evangéliumok hasonlóak, Márké sok helyen nagyon részletesen ír le egyes eseményeket. Az alexandriai egyház alapítójának tartják, ő volt a város első püspöke. A pogány papok életére törtek. Elfogták, megkötötték, majd az utcákon végighurcolták, amíg meg nem halt. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték hamvait, az arabok pusztítása előtt és Velencébe menekítették, ettől kezdve ő a város védőszentje. Világhírű székesegyházuk Szt. Márk nevét viseli. Emléknapja ápr. 25., a katolikus egyház a határba körmenetet vezet és búzát szentel. Márkot oldalánál oroszlánnal festik.

Legenda: Először Líbiában és Egyiptomban hirdette az evangéliumot, majd meghívást kapott, hogy menjen Alexandriába. Sokan megtértek, ő püspököt, előljárókat szentelt és visszament régi gyülekezeteihez. Mindenütt gyülekezeteket szervezett, majd két év elteltével visszatért Alexandriába. Az ottani gyülekezet sokasodott, időközben templomot emelt, a pogányok egyre erősebben léptek fel ellenük. Márkot Húsvétkor a szertartás közben az oltárnál fogták el, kötelet vetettek a nyakába és így vonszolták a sziklás tájon a városba. Mivel nem halt bele sérüléseibe, börtönbe vetették, hogy tanácskozzanak sorsa felől. Később ismét kötélen vonszolva akarták visszavinni Bucoliba a hívek közé, ám ő meghalt útközben. Óriási máglyán akarták elégetni a testét, de hirtelen erős szélvész és felhőszakadás támadt, így az áradó víz felől hanyatt-homlok menekült mindenki. A keresztények elhozták a testét és sziklasírba eltemették.

FEL

III. Sándor pápa

III. Sándor Pál pápaIII. Sándor uralkodói néven lépett fel a történelem 170. pápája. Sándor vitathatatlanul a 12. század legkiemelkedőbb és az egyháztörténelem egyik legjelentősebb pápaegyénisége. III. Sándor számos „rekordot” tart: az I. Adorján (772–795) és VI. Pius (1775–1799) közötti ezer esztendő során ő viselte a leghosszabb ideig a pápai hivatalt (22 év). Dekretáliái jelentősebben járultak hozzá a kánonjog fejlődéséhez, mint bármely más pápáé. Az ő pontifikátusa alatt lépett fel a legtöbb ellenpápa (szám szerint négy).

Végül, de nem utolsósorban ő vívta a leghosszabb, legintenzívebb és talán legtöbb áldozatot követelő harcot a világi hatalommal. Legkiemelkedőbb kortársainak nagy részével (Abélard, I. Frigyes, Becket, II. Henrik, VII. Lajos, I. Mánuel, Bánfi Lukács stb.) közvetlen kapcsolatot ápolt.

FEL 

Tiziano

TizianoTizian Vecelli da Cadore Az itáliai alpok egy kis városában született, Pieve di Cadoréban 1477-ben. Szülei őt és testvérét Velencébe küldték nagybátyjukhoz, hogy kitanuljanak egy mesterséget. Tiziano először egy mozaikkészítőnél (Sebastiano Zuccatinál) tanult, majd Gentile Bellini festőnél, később átment Giovannihoz (az előbbi testvére). Tiziano csatlakozott a fiatal festőhöz Giorgionéhoz, együtt festettek ki egy hatalmas raktárt. Az idősebb Giorgione vezetése mellett az olajfestés újabb és újabb technikáit fedezték fel azáltal, hogy a sűrű, hígítatlan anyagot közvetlenül a durva vászonra vitték fel. A köztársaság kancellárja felkérte az Égi és földi szerelem megfestésére. 1516-ban Bellini halála után ő lett a köztársaság hivatalos festője. Első nagyszabású munkája a Mária mennybemenetele című oltárképe. Tiziano továbbra is velencei templomok számára festett képeket, de jobban érdekelték őt hercegi patrónusai. Ferrarában elkezdett egy mitológiai sorozatot festeni, ezek között találjuk a Bakkhosz és Ariadné valamint Az andriaiak címû képeket. Nem csak szakmai sikereinek segítségével sikerült áthidalnia a társadalmi különbségeket mely festő és herceg között létezett. Elbűvölő, jó modorú, vonzó férfi és jó társalgó volt.

FEL 

Veronese

Veronese - Velenceikarnevál.huOlasz festő, Veronában született 1528-ban és 1588. április 19-én halt meg Velencében, valódi nevén Paolo Caliari, valószínűleg Antonio Badile mellett tanult Veronában, majd 1553-ban Velencébe költözött, és ott maradt haláláig - egy éves római tartózkodásától eltekintve - . 1553-tól a Dózse-palota számára kezdte festeni fal- és mennyezetképeit, melyek annak fő díszét alkotják, bár nagy részük elpusztult vagy szétszóródott. Fönnmaradtak: a trónoló Venezia mennyezetre festett freskóképe; a Sala del Colleggio mennyezetének gyönyörű nőalakjai; a lepantói győzelem emlékére festett kép; Contarini Andrea győzelmes hazatérése a chioggiai tengeri csata után; Scutari védelme;

Velence apoteózisa, a világ legszebb allegóriai mennyezetképeinek egyike; Európa és a bika költői, érzéki képe. 1555. és 1570 között a San Sebastiano-templom díszítésében vett részt. Először csak a  sekrestyéjének mennyezetét díszítette képekkel, de művei olyan sikert arattak, hogy lassanként, 1570-ig az egész templomot - ahol utóbb el is temették és amelyet jellemzően Veronese templomának is neveznek – és a hozzá tartozó kolostort földíszítette ragyogó festményeivel. 1561-1562 körül, azaz Rómából való visszatérése után készítette híres freskóit a Treviso melletti Maserben lévő Villa Barbaróban. Ez a sokoldalú művész, valamint Tiziano és Tintoretto alkotja a 16.századi velencei festészet nagy hármasát. Veronese késő reneszánsz művei közt szerepelnek mennyezetfreskók, oltárképek, mitológiai témájú festmények és portrék. Halála után műhelyét fivére, Bendetto és két fia, Carlo és Gabriel vitte tovább.

FEL 

Jacopo Bellini

Jacopo Bellini - Velenceikarnevál.huVelencéből eredő olasz festő-család. Feje, Jacopo Bellini, a XVI. század első felében élt; nem tudni sem születése, sem halála évét. Gentile de Fabriano hű tanítványa volt. Tehetségét legjobban mutatja a londoni British  Múzeumban őrzött vázlatkönyve, melynek ó- és újszövetségi és szenttörténeti rajzaiban tiszta elrendezés, friss és élénk megfigyelés nyilatkozik.

Főműve volt a veronai dóm S. Niccoló kápolnájában festett freskója 1436-ból, mely Krisztus keresztrefeszítését ábrázolta, de amely csak másolatban maradt fönn. Bellini Jacopoval kezdődik a velencei nagy mesterek sora, mely Paolo Veronesével végződik

Sokkal nevezetesebbek fiai: Gentile Bellini és öccse Giovanni Bellini.

 FEL

Gentile Bellini

Gentile Bellini1427 körül született Velencében és 1507 febr. 23-án halt meg szintén Velencében.

Első művei közül említendő Lorenzo Giustiani pátriárka képe 1465-ből (Velencei akadémia). 1474 szeptember 21-én a velencei Dózse-palota tanácsterme festményeinek megújításával bízták meg. 1479 augusztus 1. II. Szolimán szultán Velencéből egy ügyes festőt kért, Bellini két segédjével Konstantinápolyba utazott, hol a szultánnak és az előkelőknek arcképeit elkészítette és lovagi címen és gazdag ajándékokon kívül számos rajzot és tanulmányt hozott magával. Keleti tanulmányai hatása alatt festette a párizsi Louvreban levő, a velencei követnek a nagyvezír által való fogadtatását ábrázoló festményét, mely egész modern realizmusának és az Olaszországban még új

olajfestésnek teljes diadalát hirdeti. A budapesti országos képtárban őrzik a B. Gentilétől festett Cornaro Katalin ciprusi királyné remek arcképét. Hasonló a milanói Brera-gyüjteményben levő, Szt. Márk prédikálását ábrázoló igazán keleties jellegű képe, melyet bekövetkezett halála folytán öccse Giovanni Bellini fejezett be. Festményeire jellemző a mesteri perspektivikus komponálás és a finoman színezett felületeket övező nyugodt vonalak. Realista, könnyed és eleven előadásmódja és minden részletre kiterjedő figyelme életre kelti a lagúnák városának pezsgését, ezért játszott a festő olyan fontos szerepet a velencei látkép műfajának kialakításában.

 FEL

Giovanni Bellini

Giovanni Bellini1430 körül született Velencében és 1516-ban halt meg ugyanott, Gentile öccse Velence egyik leghíresebb festője volt. Szintén apja tanítványa volt, hamar elszakadt apja, Jacopo hideg és szigorú irányától. Hatott rá sógora, Mantegna is. Elsősorban szülővárosában dolgozott, ahol saját műhelye volt. Mantegna művészetéből és a németalföldi festők munkáiból kiindulva (akiket Antonello da Messina ismertetett meg a velencei festőkkel)

Bellini kialakította saját módszerét a fény kezelésére és a természetes légkör megteremtésére. Képein csak világos, meleg színeket használt, és festői eszközökkel olvasztotta a formákat, alakokat és teret. Rendkívül sokat festett, főként faliképeket. Mikor 1506-ban Dürer Velencében járt, Giovannit a legjobb festőnek nevezte. Ebből a korból (1505) származik a velencei S. Zaccariátban levő pompás képe. Madonna fényes trónon magasban ül, tőle balra Szt. Péter és Szt. Katalin, jobbra Szt. Jeromos és Szt. Lucia áll, míg a trón legalsó lépcsőjén hegedülő angyal ül. Ilyen festményeket a művészettörténet szent társaságnak (sancta conversazione) nevez; csöndes, nyugodt hangulat uralkodik bennük, a szentek bizalmasan együtt vannak és csak megjelenésük fönsége, szépsége és ereje által tanúsítják emberfölötti voltukat. Őt tartják a három velencei festő, Giorgione, Palma Vecchio és Tizián mesterének. Meglehetősen ritka arcképei közül Agostino Barbarigo doge képe a budapesti országos képtárban látható (102), mely bizonysága annak, hogy Bellini a művészetnek mily magas fokán állott, milyen jellemzően, szabatosan és szépen dolgozott.

 FEL

Szent Gellért

Szent Gellért püspök980 körül született Velencében  és 1046. szeptember 24. halt meg Budán.

Budapesten, az Erzsébet-híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörű alkotása, az első magyar vértanúnak, Szent Gellértnek hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért volt a magyar nép első nagy térítője. Származását tekintve viszont nem magyar: az Itáliában született főpapot a véletlen hozta hazánkba. Szent Gellért életének eseményeit két legenda őrizte meg, melyek jóval halála után íródtak, így a forráskritika által felvetett kérdések végérvényes megválaszolása még hátravan.

Ettől függetlenül azonban Gellért életét és személyiségét a már rendelkezésre álló biztos adatok segítségével is hitelesen meg lehet ismerni. Itália egyik legjelentősebb városában, Velencében született, köztiszteletnek örvendő patríciuscsalád gyermekeként. Szülei a György nevet adták neki. Édesapja, Sagredo Gellért kalmár volt.

 FEL

Jacopo Tintoretto

Tintoretto1518-ban született Velencében és ugyanott halt meg 1594-ben.

Olasz festő, valódi nevén Jacopo Robusti, a velencei manierizmus legjelentősebb képviselője. A reneszánsz kompozíciós törvényeinek alkalmazása még kötik az előző korhoz, de a merész rövidülések, a szenvedély, a döbbenetes fény-árnyék hatások már a manierizmusra utalnak, és Tintorettot a barokk előfutárává teszik. Tanult B. Veronese és P. Bordone műhelyében, majd dolgozott Tiziano mellett is. Utóbbi hamar elbocsátotta őt műhelyébõl. Tiziano és Tintoretto közti ellenszenv soha nem oldódott fel.

Tintoretto kizárólag Velencének dolgozott, főként a Scuola di San Rocco épülete és temploma számára. Korai korszakában a firenzei manierizmus mestereit követte. Hatalmas, mozgalmas, drámai festészet volt a célja és ezért főként Michelangelo műveit tanulmányozta - alapos anatómiai tudásra tett szert, úgy hogy alakjai elrendezésében lehetetlenséget nem ismert - és a relief-szobrász Jacopo Sansovinótól elleste a kompozíciós szerkesztést és az alakábrázolást, melyet sikeresen alkalmazott egyéni kifejezésmódjában. E korszak legérettebb képe a velencei Accademián található Szent Márk csodája (1548). Fény-árnyék kontrasztjai, bravúros rövidülés-ábrázolása valamint belső izgalma a manierizmus egyik fő alkotásává teszik.

A sok megbízást csak úgy tudta teljesíteni, hogy másokat is alkalmazott egy-egy munkájánál. Ezek között volt lánya, Marietta, és fia, Domenico is. Az ötvenes hatvanas években egyre inkább erősödnek Tintoretto alkotásaiban a már említett manierista vonások: a merész átvágásos kompozíció, a színek erősségének fokozása, a sötét- világos kontraszt, a léptékváltás. Ennek kimagasló példája a Zsuzsánna és a vének (Bécs, Kunthistorisches Museum) és a velencei Scuola Grande di San Marco részére festett Szent Márk holttestének elszállítása és Szent Márk megment egy szaracént (Velence, Accademia), valamint Szent Márk holttestének megtalálása (Milánó, Brera) A nyolcvanas évektől műhelye segítségével nagyméretű képeket festett a Doge-palotába. Ide készült a világ egyik legnagyobb pannója a Paradicsom (17x22). Utolsó műveit a velencei San Giorgio Maggiore részére festette: Krisztus sírbatétele, Utolsó vacsora, Mannaszüret.

Velencében megtekinthető alkotásai:

- Velencei Akadámiában: A bűnbeesést és Ábel halálát ábrázoló képei
- Sta Maria dell'Orto templomban: Az arany borjú imádását és az utolsó ítéletet ábrázoló, megkapó hatású, óriási képei
- Sta Maria della Salute templomban: A kánai lakodalmat ábrázoló pompás képe

 FEL

Marco Polo

Marco PoloVelencei kereskedő, utazó, író. 1256-ban született Velencében és 1323-ban ugyanott halt meg.

Õ volt az első európai, aki Ázsia belsejét és K-i részét átkutatta és újra felfedezte Kínát (1271.) Európa számára. Atyjával és nagybátyjával - kik velencei kereskedők voltak - 1295-ben tértek vissza Velencébe huszonnégy évnyi távollét után.

1298-ban velencei hadi hajó kapitányaként genovai fogságba került és ott mondta tollba utazását egy Rustigielónak, ki azt franciául írta le. 1307-ben Polo maga adta ki újra útleírását. Eredeti művét Pauthier adta ki magyarázatokkal Le livre de Marco Polo címmel(1865., 2. kötet, magyarra fordította Brózik Károly, Budapest 1881). Megnősült (választottja Donata Badoer volt), és három lánya született. Hetvenévesen hunyt el, állítólag utolsó szavai ezek voltak:
„Csak a felét mondtam el annak, amit láttam!”.

 FEL

 

Sarpi Pál

Sarpi PálKözönségesen Fra Paolo Sarpi. (vagy Paulus Venets és Paulus Servita), hírneves olasz történetíró, 1552 augusztus 14. született Velencében és 1623. január 15-én halt meg ugyanott. Korán a szervitarendbe lépett s a padovai kolostor tagjává vált; 26 éves korában mint rendjének provinciálisa Rómába ment s késõbb fõprokurátorrá választották. Számos ellensége az inquizició előtt azzal vádolta, hogy titokban az eretnekekkel érintkezik és mind több akadályt gördített útjába, V. Pál pápa pedig pert indított ellene. A velencei köztársaság őt választotta meg teológusának és az egyházi jogtanácsosának. Roppant ismeretköre majdnem az összes emberi tudományokat felöleli. Legkiválóbb műve: Istoria del concilio Tridentino (London 1619, Firenze 1858, 4 köt.). 1892. szeptember 20. emlékszobrot állítottak Velencében. Összes művei Nápolyban jelentek meg (1789-90-ben 24 kötetben.

Életrajzát megirta Bianchi-Giovini (2 köt., Zürich 1836), és Campell (Firenze 1875), mindkettő olasz nyelven; németül Münch (Karlsruhe 1838). V. ö. Ranke, A pápák története (II. 278. old.); Pascolato, Fra P. S. (Milano 1893). Újabban megjelentek S. azon levelei, melyeket Contarini Simon velencei követhez Rómába intézett. Kiadta Castellani C. (Velence 1892.)

 FEL

Napóleon

Napoleon BonaparteNapóleon "Napoleone di Buonaparte" (korzikaiul: "Nabolione" vagy "Nabulione") néven született a korzikai Ajaccióban, 1769 augusztus 15-én, mindössze egy évvel azután, hogy a szigetet a Genovai Köztársaságtól Franciaországhoz csatolták. Később nevét megváltoztatta a franciásabban csengő Napoléon Bonaparte névre. Olasz nemes családból származott, mely Korzikán élt. Apja, Carlo Bonaparte, aki ügyvéd volt, 1778-tól több éven keresztül XVI. Lajos udvarában szolgált mint Korzika szigetének képviselője. Gyermekkorára döntő befolyással azonban az anyja, Letizia Ramolino volt. Szigorú nevelése segített megfékezni a fiatal Bonaparte izgágaságát. Letizia fiát Rabullionenak (ez magyarul "kotnyeles"-t jelent) hívta.

Nemesi származása és a családja jó kapcsolatai számtalan lehetőséget nyújtottak számára a tanulásban. 1779. május 15-én, 9 évesen szülei beíratták a Brienne-le-Château-i katonai iskolába. Már évekkel az iskolába való járása előtt franciául kellett tanulnia, de olasz akcentusát élete során soha nem tudta levetkőzni. Miután 1784-ben befejezte a Brienne-le-Château-i iskolát, a párizsi École Royale Militaire ("katonai iskola") diákja lett. 1785. szeptemberéi, leérettségizése után a tüzérség hadnagyává nevezték ki. 16 évesen, 1786. januárjában lépett szolgálatba.Tábornok volt a Nagy francia forradalom idején, 1799. november 11-e és 1804. május 18-a között az Első Francia Köztársaság konzulja, valamint között, 1804. május 18-a és 1814. április 6-a valamint 1815. március 20-a és június 22-e között I. Napóleon néven Franciaország császára.Valamivel több mint egy évtized alatt seregei majdnem minden európai országgal harcoltak gyakran egyidejűleg, valamint meghódították a kontinentális Európa nagy részét háború vagy szövetség által. Ám a katasztrofális oroszországi invázió fordulópontot jelentett. Az orosz hadjárat és a lipcsei vereség után a szövetséges államok 1804-ben betörtek Franciaországba, ezzel lemondásra kényszerítve Napóleont. Elba szigetére száműzték, de visszatért, és 100 napra újra magához ragadta a hatalmat. 1815. június 18-án a Waterlooi csatában végső vereséget szenvedett. A nagyhatalmak azért, hogy soha ne térhessen vissza, az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetre száműzték, ahol 1821. május 5-én bekövetkezett haláláig brit felügyelet alatt élt.

 FEL

Palladio

PalladioAndrea, olasz építész, Vicenzában született 1518 nov. 30-án és 1580. augusztus 19-én halt meg Velencében. Más néven Andrea di Pietro első pártfogójától, a vicenzai humanista Giangiorgio Trissinótól kapta a Palladio nevet. A fiatal művész kőfaragóként kezdte, az építészetre Trissiano biztatására tért át, akinek a segítségével az akkor 40 éves Palladio többször is eljutott Rómába, és ott elmélyülten tanulmányozta a klasszikus építészetet.

A Köztársaság építésze volt haláláig. Művészetében az antikot követte, melyet igyekezett kora igényeinek megfelelően átalakítani és tovább fejleszteni; velencei műve közt:

Carita-kolostor befejezetlen csarnokai. Nemcsak gyakorló építész volt, két könyvet is írt, egyet a római emlékekről (1554), és egy nagy hatású elméleti munkát Iquattro libri dell’ architettura (Négy könyv az építészetről, 1570) címmel. Az utóbbiakkal éppolyan nagy hírnévre tett szert, mint épületeivel, melyekre jellemző a klasszikus építészeti formanyelv virtuóz alkalmazása, összhangban saját korának művészi stílusával, a manierizmussal. Épületeit a reneszánsz építészet csúcsának, és számtalan 19. századi épület mintájának tekintik. Különösen az angol építészetben érvényesült erőteljesen a hatása.

 FEL

Paolo Lucio Anafesto

AnafestoA velencei városállamot alkotó szigetek közösségei, a communák közös érdekeik miatt 697-ben közös vezetőt választottak, Paulicius Anafestus személyében, aki az első dózseként megkezdte a Velencei Köztársaság 1100 évig tartó történelmét. A következő századokat a hatalomért folyó harcok jellemezték a patríciusok és a dózsék között. 150 év alatt összesen 20 dózse fordult meg Velence trónján.Elég kevés történelmi tény maradt fenn trónra lépésének körülményeiről.
A korabeli Itália igen népszerű célponttá vált a népvándorlásban részt vevő népek körében.  Az ott élők közül a pusztítás elől sokan családjukkal és minden mozdítható vagyonukkal

együtt az Adriai-tenger közeli szigeteire, lagúnáiba húzódtak, hiszen ez természeti adottságaitól fogva szinte elérhetetlen célpont volt az idegen hódítóknak. Anafesto fellépése előtt a lagúnák vidékét a bizánci tribunok uralták, akik valójában a konstantinápolyi császárok képviselői voltak, egyszerű hivatalnokok. A központi hatalomtól távol a tribunok önálló hatalmi harcokba kezdtek, és ezek közepette érkezett el az idő, amikor a lagúnák települései összefogtak, és saját maguk választottak vezetőt. Ez elsőként a Bizánchoz hű tribunok eltávolításában testesült meg. A később apostolinak nevezett tizenkét lagúnabeli nemesi család foglalta el a tribuni méltóságot, majd ez a tizenkét tribun a központi és egységes irányítás érdekében megválasztotta Anafestot a terület urának. 697-ben Anafestót a bizánci méltóságok közül a dózse címmel ruházták fel.

 FEL

Szent Teodor

Szent TeodorSzt. Márk téren két nagy gránitoszlop áll, egyiket Szt. Márknak, a másikat Szt. Teodornak, velence egykori védőszentjének állították. Az oszlopokat Michiel doge hozatta Szíriából, amelyek egyikén Szt. Teodort egy krokodilon nyargaló alakként ábrázolták. 535-ben Justitianus, bizánci császár hadjáratot indított Itália visszafoglalására. Csapatai élére kiváló hadvezérét, Belizárt állította, aki egy éven belül elfoglalta Rómát. Velence népe fegyverrel nem vett a harcokban, de hajóikat igénybe vették hadicélokra is. 539-ben Belizár és serege Ravenna falaihoz érkezett.

A velenceiektől azt követelték, hogy nyissák meg kikötőiket az utánpótlást szállító bizánci hajók előtt. Ravenna végül elesett, s Itália egy időre ismét a birodalom részév vált. Velence azonnal alkalmazkodott az új rendhez. 551-ben a szájhagyomány szerint a velenceiek segítséget nyújtottak Belizár utódjának, az eunuch Narszetosznak: mikor egy árvíz miatt számos longobárd zsoldosa nem tudott eljutni Ravennába, a velenceiek vették hajóikra őket. Narszetosz hálából két templomot emeltetett a Rialto szigetén; az egyiket Szent Geminianus és Menna, a másikat Velence első patrónusa, Szent Teodor tiszteletére, akinek sárkányos szobra ma is ott ál a Piazzetta egyik oszlopának tetején.

 FEL

Enrico Dandolo

Dandolo1192-1205 Konstantinápoly, velencei dózse

A negyedik keresztes hadjáratot (1202-1204) III. Ince pápa hirdetette meg, amelyet eredetileg közvetlen Egyiptom ellen készítettek elő, hiszen ezt a területet a pápa a Szentföld kulcsának tekintett. A keresztes seregek szállítást a velenceiek vállalták magukra. A velencei hajók a kereszteseket, előbb a magyar kézben levő Zára alá vitték, melyet mintegy fizetségül elfoglaltak, majd innen Enrico Dandalolo velencei dózse Konstantinápoly alá küldte a seregeket. Konstantinápoly ura Angelosz Izsák és fia, Alexiosz szövetséget kötött Velencével, miszerint ha segítenek elüldözni a trónbitorló fivért, III. Alexioszt, kifizetik a kereskedőváros tömérdek adósságát. A keresztesek a fővárost bevették, és Izsákot újra trónjára ültették, de mivel Izsák az ígéreteket nem tudta teljesíteni, a keresztesek Konstantinápolyt megrohanták és kifosztották.
Ezután a keresztes lovagok megalapították az úgynevezett Latin Császárságot, és a Keletrómai Császárság tartományait maguk között felosztották. A Latin Császárság 57 évig (1204-1261) állt fenn, ám hatalma megalapításától kezdve folyamatosan csökkent.

 FEL

Casanova

CasanovaA világhírű velencei kalandor, hol diplomataként, hol az inkvizició kémjeként járta a 18. századi Európa városait. A kor izlése szerint feltünően előnyös külsejével és magabiztos fellépésével nők ezreit hódította meg.

Ügyeskedései és egy-egy románca révén elérte, hogy az udvari elit befogadja. Casanova kiváló szellemi tehetségének és szuggesztivitásának köszönhette érvényesülését. Igaz , hogy manőverei hol az újabb anyagi haszonnal is kecsegtető kapcsolatokat, hol a bukásokat eredményezték.

A kabbalizmus ismerőjeként és nyitott érdeklődése miatt bekerült a kor okkultista és alkimista szabadkőművesei közé. Memoárjaiból betekintést nyerhetünk a 18. század olasz, spanyol, francia, német és orosz nemesi körök szövevényes kapcsolataiba illeve sajátos életfelfogásukba.

 FEL

Daniel Manin

Daniel ManinVelence diktátora, Velencében született 1804 május 13-án és Párizsban 1857. szeptember 22-én halt meg Párizsban. Nagyapja Medina nevű zsidó ügyvéd volt, aki 1759-ben a keresztény vallásra való áttérésekor keresztapjának nevét vette föl. A keresztapa pedig M. Luigi, Velence utolsó dogejének (1789-1797) öccse volt. Jogi tanulmányait Manin Padovában végezte; 17 éves korában doktorrá avatták, mire aztán szülővárosában ügyvédi irodát nyitott. Buzgón működött Velence népének politikai kiképeztetésén, létrehozta az úgynevezett  Societa Italianát s

Lombardiának Velencével való összeolvasztásán fáradozott. 1847-ben egy kérvényt szerkesztett, melyben az osztrák kormányt arra kérte, hogy adja meg a lombard-velencei királyságnak az önállóságot és a szabadságot. E fellépéséért 1848. január 18-án fogságba vetették; de ekkor Milanóban március 17-én lázadás tört ki, a kormány szabadlábra helyezte. Mindamellett Velencében is kitört a forradalom (márc. 22.), melynek folyamán Manin az arzenált hatalmába kerítette és a nép által másnap az újonnan kikiáltott köztársaság elnökévé és külügyminiszterévé választatta meg magát. Helyét ugyan már július 3-án át kellett engednie Castellinek , de pártja augusztus 11-én diktátorrá nevezte ki. Ebben az állásban fenntartotta a közrendet, hősiességre lelkesítette a népet s 1849 augusztus 24-én védelmezte a várost az osztrákok ellen. Segélyt azonban sehonnan nem kapott, kénytelen volt augusztus 24-e este letenni a fegyvert. Az osztrák kormány 39 lelkes olasszal kizárta a közbocsánatból, mire Manin hazáját elhagyta és idegen földön keresett menedékhelyet. Párizsban telepedett le, ahol mint olasz nyelv tanár és újságíró kereste kenyerét. Számkivetéséből honfitársait mérsékletre és Szárdiniához való csatlakozásra buzdította. Hazájának az osztrák uralom alól való felszabadítását már nem élte meg. Az egységes Olaszország önzetlen hősét méltó módon tisztelte meg; tetemeit 1868-ban Velencébe szállították s nagy ünnepélyességgel helyezték nyugalomra; gyönyörű emlékszobrát pedig ugyanott 1875. március 22-én leplezték le, miután  Torino már 1861-ben állított neki szobrot.

 
 FEL