+36 1 322 0032 | BELÉPÉS
travelorigo.com

Mit érdemes tudni Velencéről?

2017. január 5., csütörtök 12:12:59
Mit érdemes tudni Velencéről?

Velence (Venezia, Venice) 270 ezres lélekszámú város Észak-Itáliában, Veneto tartomány székhelye. A város az Adriai-tenger északnyugati csücskében, a Velencei lagúnában fekszik.

A lagúnavilág sajátságos stílusjegyekkel bír. Rengeteg kissebb-nagobb sziget alkotja, talán a legnépszerűbbek ezek közül Murano, Burano és Torcello szigete, amelyek közigazgatásilag szintén még Velencéhez tartoznak.

Velencét régi pompájában az "Adria királynőjének" is becézték, amely nagyon találó, hiszen a rengeteg díszes épület, ezüstösen csillogó riók díszekként ragyognak a városon.

Velence közkedvelt turistacélpont, fő bevételi forrása ma is a turizmus.


A város létrejötte nagyban köszönhető természeti adottságainak. Velence a nyílt tenger és a part közötti sekély, mocsaras terület szigeteire és turzásaira épült, alapjait eredetileg facölöpökkel megerősítve, így a város területén napjainkban is nagyon kevés szárazföld található, a város gyakorlatilag csak vízi úton és vonattal közelíthető meg.

A belvárosi részeket mitegy 100 csatorna szeli át, közülük a két fő közlekedési útvonal a Giudecca csatornája (Canale di Giudecca) és a Canal Grande. A kisebb csatornák a rio elnevezést kapták.

A csatornákon hidakon lehet átjutni, melyből mintegy 400 híd található Velencében. A sajátos, vízre épült város élete nagyban függ atenger szeszélyeitől. Nem ritka, hogy dagály idején a város alacsonyabban fekvő részeit elönti a tengervíz, ilyenkor pallók és gumicsizma segítségével lehet csak sétálni.

A városban hajók és csónakok közlekednek, autóval közlekedni nem lehet a városban, hiszen nincsenek is megfelelő utak. Velence közlekedésének legfontosabb eszközei a vízibuszok és az ún. vaporettók. Ezek a járművek nemcsak a városba való bejutást, hanem a nagyobb csatornákon való közlekedést teszik lehetővé.

A város története a 6. századig vezethető vissza. A hagyomány szerint a Pó-folyó völgyében és a part mentén élők a népvándorlás viharai (hunok betörése) elől menekültek az aprócska szigetekre, az itt alapított kisebb telepek képezték később a város magját. A lagúna sekélyebb részeit fokozatosan feltöltötték földdel, kaviccsal, a szigetek közötti szorosok lassan csatornákká kezdtek szűkülni. Az itt élők sajátos életkörülményeik miatt mezőgazdasággal és ipari tevékenységgel nem foglalkozhattak, így elsősorban tengeri kereskedelemmel kezdtek el foglalkozni, az évszázadok során Velence a legfontosabb adriai kikötővárossá vált.

A közös védelmi politika ekkor már megkívánta a szigetek közti együttműködést, a lagúna lakói ún. communákba tömörültek, akik hamarosan megválasztották első közös vezetőjüket, Paolo Lucio Anafesto dózsét, innen számítjuk a Velencei Köztársaság több mint ezer éves történetét.

Az ezredfordulóra a város igazi tengeri nagyhatalommá fejlődött, a közösség irányítása fejlettebb hatalommegosztást kívánt, olyan köztársasági intézmények jöttek létre ebben az időszakban, mint a Nagytanács, vagy a Signoria. Még a 9. századelső felében Egyiptomból hazahozták az evangélista Szent Márk földi maradványait, melyeket aztán a városban helyeztek el. Innentől kezdve Velence védőszentje Szent Márk, jelképe, a szárnyas oroszlán a város zászlaján is látható.

Az invesztitúraharcok során a város a későbbi győztes III. Sándor pápát támogatta, a nagyhatalommá fejlődést azonban majd csak a keresztes hadjáratok hozták meg. 1204-ben a velencei seregek, élükön Enrico Dandolo dózséval, elfoglalták Konstantinápolyt, így a Földközi-tenger keleti medencéje fölött gyakorlatilag korlátlan kereskedelmi jogot szereztek.

Számos felbecsülhetetlen értékű bizánci kincs ekkor került a dózse kincstárába. A város folyamatos gazdagodását és fejlődését irigykedve figyelte a másik legnagyobb itáliai kikötőváros, Genova. A két köztársaság majd egy évszázados háborúskodásából 1381-ben Velence került ki győztesen, így már megszerezhette a gazdag észak-itáliai városok feletti hegemóniát.

A hanyatlást az Oszmán-birodalom terjeszkedése (Konstantinápoly eleste) hozta meg, a törökök elvágták a legfontosabb keleti kereskedelmi útvonalakat, a fejlődés megtorpant, a bajokat csak tetézte a számtalan tűzvész és a pusztító pestisjárványok, melyek közül az 1630-as járvány követelte a legtöbb áldozatot, ekkor csaknem 400000 ember esett áldozatul.

A hanyatló városnak 1797-ben Napóleon adta meg a kegyelemdöfést, amikor ellenállás nélkül vonult be a városba, és eltörölte a köztársaságot. A Campo Formiói béke értelmében a francia diktátor átadta a várost a Habsburg-birodalomnak.

1848-ban Velencében is kitört a forradalom, az osztrákok ellen lázadó helyiek újfent kikiáltották  köztársaságot. A század második felében Ferenc József átengedte a várost a fiatal Olasz Királyságnak. Ekkor Velence politikai jelentősége elenyésző, a születő turizmus azonban hamarosan felfedezte a bájos várost.

A világháborúk viharai szerencsére nem okoztak jelentős károkat. Velence és a lagúna 1987 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel, fokozottan védett.